A kiállítás egy szerencsés találkozás eredménye. Két Szlovákiában élő alkotó ( Klaudia Kosziba, Szőke Erika) és két Budapesten élő művész (Horvát Roland, Őry Annamária) munkáiból válogat.

Kapcsolat teremtés.Egyrészt a művészek és régiók között, másrészt a világgal való kapcsolat,-ami ez esetben a mindennapi élet apró momentumaiban jelenik meg,ahogy a belső történések tükrében megmutatkozik.

Megnyító január 8-án 19.00 órakor

Kurátor: Tomasz Piars

Megtekinthető január 23-ig

A kiállítás négy alkotója (Klaudia Kosziba, Szőke Erika, Horvát Roland, Őry Annamária) különböző látásmódokat alkotói attitüdöket képviselnek, mégis sokminden ,ami leginkább a festőiségben,illetve egy-egy azonos szimbólum megtalálásában jelenik meg ,gyakran mindanyiunknál azonos. A kiállítás azokra a pontokra fókuszál ahol nincs semmi, arra, amikor nem nézünk sehova,mégis a szem elkap a valóságból egy pillanatot, egy apró dolgot: egy ottfelejtett kesztyűt,egy kézmozdulatot,egy megcsillanó fényt egy üvegen, és ez az apró dolog válik a belső élet tárgyává, érzéseket,hangulatokat, gondolatokat közvetítve. Tehát a mindennapi dolgokról ,az apró dolgok isteneiről szól a kiállítás. Természetesen egy-egy dolgot mindenki másképp visz tovább, „a pillanat „szubjetív benyomásokat tükröz, mégis a rész-ben megjelenő egész -ről szól. Hiszen, és itt lép be a szubjektum, egy pillanatot, amiben érzések gondolatok kapcsolódnak egybe, mindenki másképp visz tovább, valakit a dolgok dinamikája érdekel, és érzelmi mélysége (Horvát Rolad, Klaudia Kosziba) éppen ezért , a valóságból kiragadott kép ( egy kenyeret elmetsző kés, néhány kis üveg az asztalon) alkalmas arra hogy a megélt tapasztalatot közvetítse, festői eszközökkel. Van akit nem a dinamika vonz, hanem a szemlélődés, belemerülés valamibe,egy szimbolummá vált mozzanat kapcsán, elemző álláspont ,igy a munka sokszor sorozatokban bontakozik tovább ( Szőke Erika, Őry Annamária) Sokszor önreflexiós kisérletekké is válnak. Hiszen a tudatunkban hordunk mindent. A viszonylagosság felismerése, és az egyensúly megtalálása mindanyiunk számára fontos.” Egy lábbal, vagy kézzel,az ember mindíg a talajon kell hogy maradjon” .Ám az emlékek, (Erika Szőke, utazás nagyanyámmal) egy régi fénykép kapcsán felmerülő viszonyok, éppúgy a szubjektív és az egyetemes egész részei. A teljesség itt nem a pillanat esszenciájának a szemszögéből jelenik meg, hanem egy nagy időtlen ciklus részeként, aminek az alkotó , mint szereplő is része. A test- kéz éppen igy hordoz végtelen jelentést magában. ”Érintés” Érintettség, megérintés. Az érintés és ezáltal az érintettség, amiben valódi belső elmozdulásunk, külsővel való kapcsolat teremtésünk, és hasonulásunk vagy elegyedésünk válik tapinthatóvá érezhetővé. Kezek, mint az érintés eszközei, kesztyűk, amik holmi burokként, avatarként képessé tesznek bennünket más külső világokban való érintkezésre, de maga a világtól való és szív általi érintettség képei is. Puhább érzékenyebb nem látható de tapasztalható belsőnk belül marad, de a húsból körénk szőtt kezek hidak és biztos médiumai a körülölelőknek. Egy virág, egy kislány arca, egy madárka, egy láb és egy kéz, szólni tudunk egymáshoz, de mindannyian a túlvilágon vagyunk valóban. „A képek egyszerűek, mint egy ollóval kivágott talált képek az íróasztalon, önálló életük van, az első két kép határozza meg a hozzájuk fűzhetőket, így hát játszhatni vele, tehát esetlegességük és fura kivágottságuk miatt a csoporthoz illeszthető darabok száma nő, így egy tánccá, egy dallá válnak, és többnyire érzelmi semlegességük, avagy visszafogottságuk miatt, a néző egészíti ki őket, avagy a nézőben tud belobbani valami nem változó örök „