A telep legnagyobb hozadéka a kapcsolati tőke Fotó: Kelemen Áron

A művésztelepen szerencsére a covid sem tudott kifogni: működésében nem volt megállás – tájékoztat Marczin István művészetszociológus, a művésztelep vezetője és a szervező Caffart Képzőművészeti Egyesület szakmai vezetője. Szerinte a művésztelep legnagyobb erőssége abban a kapcsolati tőkében rejlik, amivel a mindenkori résztvevők – festők, szobrászok, grafikusok, fotósok – gazdagodnak az itt töltött időszak alatt. – Az elmúlt 13 év alatt kialakult egyfajta protokoll az anyagok és műtermek felosztása kapcsán, és tetten érhető az egészséges összetétel is, ami a festők, grafikusok, szobrászok és fotósok arányát illeti. Nagyon inspirálóan hatnak egymásra. Az is fontos tényező, hogy több generáció képviselői vannak jelen, együtt alkotnak, aminek nem is elsősorban a művészi és esztétikai érték miatt van hozadéka, sokkal inkább az emberi kapcsolatok miatt, hiszen az ember életében minden fontos dolog perszonális kapcsolatokon keresztül zajlik. A kapcsolati tőke következményei pedig kölcsönös meghívások, kiállítások formájában is testet ölthetnek. Lényeg, hogy a résztvevők jobban integrálódnak a magyar kortárs képzőművészetbe – részletezte a szervező. Hozzátette: a telep idei résztvevőinek száma 19, közülük három bajai művész – Harmath István, Harmath Ica és Papp Nikolett – kapott meghívást. Többségben vannak a festők és grafikusok, de két szobrász és egy fotóművész is található az alkotók között.

Képgaléria

A művésztelep hagyományai közé tartozik az elkészült munkákból összeállított és bemutatott kiállítás. – November-december környékén esedékes a telep anyagának bemutatása: ezeket a munkákat installációs állapotba kell hozni, a keretezés, üvegezés időbe telik, egy-egy olajfestmény pedig akár egy hónap alatt szárad meg. Érdemes lesz azonban kivárni, mivel az elmúlt évek talán egyik legerősebb kiállításának nézünk elébe! – értékelte a szervező. Azt is hozzátette: jelen anyagi és gazdasági helyzet nem kimondottan kedvez a művésztelepeknek, a bajai főiskola rektora, kancellárja és a dolgozói azonban magukénak érzik az eseményt, és bármilyen segítséget megadnak a szervezéshez. Ugyanakkor a mindenkori városvezetés hozzáállása is mindig támogató, a helyi művészek és művészetpártolók pedig érdeklődéssel viszonyulnak a telep működéséhez, emiatt a résztvevők is mindig némileg bajainak érzik magukat erre az időre, később pedig szívesen visszatérnek egy-egy kiállítás erejéig.

Filp Csaba egyetemi docens, Munkácsy Mihály Díjas képzőművész igen sok művésztelep rendszeres látogatója, de úgy tartja: az általa ismertek közül a Caffart a legjelentősebb. – Tíz éve járok ide, az infrastruktúra és a lehetőségek maximalizáltak. Persze, nem teljesen ideális egy tanteremben dolgozni, az adottságait tekintve azonban mégis kiemelkedő, és aki akar, az tud a munkára koncentrálni – értékelte a képzőművész, kiemelve: különösen inspirálónak tartja a generációs különbségeket, valamint a műfaji sokszínűséget. – Nemcsak festők, hanem grafikusok, szobrászok, fotósok is jönnek, és sok esetben sikerül nemcsak szakmai, hanem művészeti eszmecserét is folytatni olyan kollégákkal, akik más területen dolgoznak – értékeli a művész, aki saját munkásságában fogyasztói kritikát igyekszik megfogalmazni a túltermelés ellen. – Már legalább hét éve a rossz fogyasztási szokásokat akarom kifejezni a képeimmel. Variábilis a tematikám: nemcsak festek, készítettem konceptuális műveket, szobrokat, nagy rajzokat is. Tanítás közben azonban tudatosan kerülöm ezt a témát, az oktatás számomra épp olyan sokszínű, mint az életművem. A tanítványaim között van olyan, aki fotóval vagy konceptuális művészettel foglalkozik, fest vagy éppen szobrot készít: tág palettán zajlik az oktatás – mondta az egyetemi docens. Hozzátette: különösen szereti Baja mediterrán hangulatát, és napi kedvelt elfoglaltsága végigsétálni a városon, figyelni az épületeket és a tíz éve zajló fejlődést.

Vele ellentétben Kecső Endre festőművész (Szolnoki Művésztelep) rendszeresen csak a bajai művésztelepet látogatja, harmadik alkalommal van itt. – Ebben az esetben főleg a szellemi találkozások inspirálják az alkotást. Olyan emberekkel lehet itt találkozni és közösen dolgozni, akikkel ritkábban vagy régebben jöttünk össze, esetleg lazább szakmai kapcsolatot tartottunk. Ez kellően előre tudja mozdítani a saját munkásságot is. Szolnok is hasonló adottságokkal rendelkezik, folyó menti város: ezeket a párhuzamokat tudom új szempontrendszerek szerint szemlélni, kicsit újrafogalmazni, hazavinni. Sosem véletlen, ha egy adott településen művésztelep létesül, hiszen ott van a helynek egyfajta szellemisége, amire érdemes odafigyelni. A legfontosabbnak azonban a találkozások miatt tartom a részvételt, és nem is feltétlenül szóbeli, inkább vizuális kapcsolat kiépítése szempontjából, hiszen olyan a különféle dolgokat látni, bevonni a saját munkásságomba, majd egy éves tükörben viszontlátni a művészeket: ez számomra fontos – részletezte a képzőművész, aki az utóbbi évtizedben főként mitológiai témájú képeket festett.

– Kifejezetten és direkt módon használom a mitologikus témájú motívumokat. Ez nemcsak a történetek ábrázolását jelenti, hanem a történetekben rejlő figurák által körberajzolt szimbólumok megfestésével foglalkozom, ami kicsit asszociatív vagy átvitt módon jelenik meg a munkáimban. Vizuális tekintetben pedig igyekszem magamat valamilyen expresszionisztikus, gesztus szerű festészethez kötni. Baján is figyelem a régi időkből fennmaradt emlékeket. Akár a városon belül is, hiszen nemcsak a természeti adottságok, pl. egy ősi folyó vagy part romantikája tudja megidézni ezt az antik korszakot, hanem akár a köztéri szobrokban is vissza tud ez köszönni. Láttam olyan formai elemeket, amelyek számomra szimpatikusak voltak – sorolta ihlető forrásait a művész.

Első alkalommal van jelen a Caffart Művésztelepen Lipkovics Péter nyékládházi képzőművész, aki jelenleg épp Pécsett vész részt DLA-képzésben (Doctor of Liberal Arts) vesz részt, és egyik kollégája ajánlásra, vele együtt érkezett. Mint mondja, viszonylag későn, negyven évesen döntött úgy, hogy életét a képzőművészetnek szenteli. Bár mindig is szeretett rajzolni, festeni, az élet végül mást hozott, sokáig kereste az útját, az orvosi egyetemet abbahagyta, asztalosként dolgozott, majd felvételizett Egerbe, az Esterházy Károly Főiskola képzőművészet szakára, ahol három évig tanult természet művészetet. Tanári diplomája megszerzése után iratkozott be a pécsi doktori iskolába. – Az asztalos szakmában szerzett jártasságom némileg meghatározza a tematikámat, főleg a népi forma, a népi eszközkészítés funkcionalitása foglakoztatott, ezeket kezdtem el beépíteni természet művészeti közegbe. Nem klasszikus szobrász képzést kaptam, inkább organikus, természetes anyagokkal való foglalkozás volt a lényege. Eléggé figurális alkotó vagyok. Még Egerben elkezdtem vályogszobrokat készíteni, kéregszerűen kiépítve. Előbb tömbszerű dolgok születtek, amit egyre inkább figurálissá vált. Pécsre kerülve pedig elkezdtem megvalósítani a korábbi elképzeléseimet, hiszen amikor felvételiztem a doktorképzésbe, meg kellett írni előre egy négy éves programot. Előzőleg Rómában töltöttem két hetet, ott valahogy összeállt a kép: erősen hatott rám a posztmodern, a mindenhonnan érkező ingerek, a múzeumok és galériák, illetve a különböző kultúrák és stílusok, a barokk, az ókor, mellette a modern művészet. Mindebből kialakult egy hatalmas kulturális egyveleg. úgy éreztem, ez erősen rezonál az identitásépítés problémáival, a mai kis kulturális közegek megszűnésével. Gyakorlatilag most önálló identitásépítés zajlik, különböző kulturális elemek épülnek be a személyiségbe, ezt pedig az én egyébként fúrni-faragni-tapasztani-szabni-varrni szerető hozzáállásomba jól bele lehet illeszteni. Pécsen pedig a klasszikusabb szobrászattal kezdtem ismerkedni, és ezeket gyúrtam össze: az organikus, efemer, a múlékonyságra erősen fókuszáló gondolkodás találkozott a klasszikus, az örökkévalóságnak az igényével dolgozó elképzelésekkel. Három nagyobb kulturális mítoszt járok körbe: a görög mitológia, a középkori keresztény hitvilág (most leginkább a Sárkányölő Szent György története, ahogyan az európai gondolkodás le akarja győzni vagy meg akarja szelídíteni a természetet), valamint a posztmodern individuum mítosza: ezek találkoznak a munkáimban – részletezte a szobrász.

Azt is elmondta: elég sok művésztelepen megfordult már, ezek kizökkentik a saját közegéből, a komfortzónájából, és elkezd valamilyen új perspektívát keresni. – Általában hazatérés után kezd el beérni a hatás, hiszen ide az ember úgy jön, hogy fogadja az ingereket, inspirációkat, és amikor művészeti filozófiák találkoznak, az nagyon izgalmas látószögeket tudnak létrehozni. A hely szellemisége is meghatározó, itt van például a Duna, ami azért is fontos számomra, mert most éppen kavicsokat faragok. Ellátogattam a bajai múzeumba is, rengeteget fotóztam, nagyszerű az anyag – sorolta a képzőművész. Hozzátette: már együttműködések is körvonalazódnak, közös kiállításokat is terveznek a résztvevőkkel, akár több helyszínen is. A cél tehát – amely számára a művésztelep keretek biztosít – megvalósulni látszik.

Sándor Boglárka