VIII. VÍZ ÉS ÉLET NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ Pályázati kiírás

A CAFFART KÉPZŐMŰVESZETI EGYESÜLET, AZ EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA, ÉS A TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS BÁCSKAI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PÁLYÁZATOT HIRDET A VIII. VÍZ ÉS ÉLET NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉRA

„A víz az az elem, amely a világ részeit összeköti, egyesíti és egyben tartja.”
(Hamvas Béla)

I.
A Duna által meghatározott természeti környezet, a térség történelme, kulturális és művészeti hagyományai predesztinálják Baja városát a biennálé helyszínéül. A biennálé célja, hogy a Víz Világnapjának alkalmából a műalkotásokon keresztül hívja fel a figyelmet a vízre, mint az élet elengedhetetlen részének fontosságára, védelmére.

II. PÁLYÁZÓK KÖRE
A pályázatra kortárs képzőművészek alkotásait várjuk a következő kategóriákban:
• festészet
• grafika
A műalkotások nem lehetnek 2020. évnél régebben készültek. A kiállításra jelentkezni az elkészült művek digitális reprodukciójával lehet a vizeselet@ejf.hu címen 2023. február 15-ig. A kiállításra alkotónként két mű fotójával lehet nevezni. A beérkezett fotók alapján, szakmai zsűri választja ki a kiállításra kerülő műveket.

III. ZSŰRIZÉS
A műalkotások zsűrizése két körben zajlik, az első a beérkezett elektronikus reprodukciók áttekintésével, a második a művek beérkezésekor. Amennyiben szakmai szempontból indokolt, a zsűri fenntartja magának a jogot a beérkezett művek áttekintésekor, hogy ne javasoljon egy-egy művet kiállításra.

IV. DÍJAK
A zsűri döntése alapján első, második, harmadik díj és két különdíj kerül kiadásra.
I. díj – 180 000 Ft
II. díj – 150 000 Ft
III. díj – 120 000 Ft
Különdíj – Részvételi lehetőség a XIV. Caffart Nemzetközi Művésztelepen
Különdíj – Egyéni kiállítási lehetőség a Nagy István Képtárban Baján

V. A MŰALKOTÁSOK PARAMÉTEREI
Az eredeti sík jellegű pályaművek maximum mérete:
120 cm x 120 cm
Grafikai műveknél azokat csak kiállításra alkalmas állapotban – szabvány méretben paszpartuzott (50×70 cm, illetve 70×100 cm) módon, vagy egyedi méretű alkotások esetén keretezetten, üveggel védetten
– szakszerű feliratozással áll módunkban átvenni. A pályázatra csak hagyományos értelemben vett grafikai technikákkal készült pályaműveket várunk, elektrográfiát és printet nem.

A beküldendő pályaművekről készült fotók paraméterei:
72 x 72 dpi felbontás, maximum 1600 x 1200 pixel képméret, maximum 1 MB fájl méret, fájl típus: JPG.
A digitális reprodukciók elnevezésénél kérjük, kövessék a példa szerinti mintát, az ékezetes karakterek nélkül. Példa: alkoto_cim_meret_technika_datum.jpg
A fotó mellett kérjük feltüntetni a következő adatokat: alkotó neve, mű címe, mérete, technikája, készítés éve.

Kérjük, hogy a könnyebb kapcsolatfelvétel érdekében írják meg a telefonszámukat.

VI. HATÁRIDŐK
A digitális reprodukciók beküldésének határideje:
2023. február 15.
Az előzsűri döntéséről 2023. február 26-tól értesülhetnek a www.ejf.hu és a caffart.com honlapon.

A bezsűrizett műveket – kiállításra kész állapotban (keretezve, üvegezve, csomagolva) – az alábbi helyen és időpontban lehet leadni:

Szilker Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1104 Budapest, Kada utca 137.
2023. március 9-én 08:00-16:00 óra között
2023. március 10-én 08:00-16:00 óra között

Türr István Múzeum
6500 Baja, Deák Ferenc utca 1.
2020. március 9-én 08:00-16:00 óra között
2020. március 10-én 08:00-16:00 óra között

Postai úton az alábbi címre kérjük az alkotásokat eljuttatni 2023. március 10-ig:
VIII. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé Eötvös József Főiskola, 6500 Baja, Szegedi út 2.

Zárókiállítás és díjátadó: 2023 március 23. 17 óra
Eötvös józsef Főiskola Kortárs Galéria 6500 Baja Szegedi út 2.

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázati kiírásnak nem megfelelő alkotások nem vesznek részt a pályázaton.

Támogatók: Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata, Caffart Képzőművészeti Egyesület, EJF, EJF Alapítvány, MMA, NKA, MAOE, TIM-BMK

Víz és élet 2023 pályázat kiírás