Víz és Élet Biennálé nyolcadszor

A VIII. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé anyagából összeállított kiállítás megnyitóját március 23-án tartották, melynek keretében sor került a legjobb pályaművek elismerésére is.

A zsűri döntése alapján az első helyezett Koppány Attila festőművész alkotása lett.

A Caffart Képzőművészeti Egyesület, az Eötvös József Főiskola, a Türr István Múzeum és a Bácskai Művelődési Központ pályázatot hirdetett a VIII. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra. A felhívásra a kortárs magyar képzőművészeti élet alkotói közül mintegy 178-an küldtek be összesen több mint háromszáz munkát, melyből csaknem félszáz alkotás díszíti a főiskola Kortárs Galériájának falait. 

Dr. Marczin István a Kortárs Galéria kurátora.

Dr. Marczin István, a galéria kurátora elmondta: az idei pályázat nagy érdeklődésre tett szert. A beérkezett anyagok még színesebbek, változatosabbak stílusban, mint korábban. Technikában is érzékelhető a sokféleség, újra kezdenek előtérbe kerülni a hiperrealista alkotások. Az érzelmek megjelenítése egyre jobban tapasztalható a klasszikus természetábrázolás mellett.

A kiállítást N. Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg.

A kiállítást N. Kovács Zita, a Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ igazgatója méltatta.

A zsűri döntése alapján az első helyezett Koppány Attila festőművész lett.

A zsűri döntése alapján az első helyezett Koppány Attila festőművész alkotása lett. A második díjat Lebeda Dániel, a harmadik helyet Varga-Amár László érdemelte ki.  A zsűri két különdíjat is odaítélt. Toldi Flóra festőművész az idén nyáron díjmentesen vehet részt a Caffart Egyesület által Baján szervezett nyári művésztelepen. Ghyczy György festőművész a Türr István Múzeumtól kiállítási lehetőséget kapott.

VIII. Víz és Élet Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé

A tárlat 2023. április 24-ig látogatható a főiskola Szegedi úti épületében.

Cikk az eredeti oldalon>>